Szoftverek

A szoftver és a hardver egy működőképes számítógép alapvető összetevői. A kézzel fogható komponenseket, alkatrészeket a hardwer gyűjtőnévvel csoportosítjuk, a szoftver kifejezés pedig azokat a gépekre telepített programokat jelöli, amelyek segítenek a munkavégzésben, kapcsolattartásban vagy a szórakozásban. Tekintsd meg közelebbről az egyes szoftvertípusokat, azok rendeltetését és az egyes szoftverlicenceket.

Tovább

Rendszerszoftverek – Operációs rendszerek

A rendszerszoftverek vagy operációs rendszerek – például Microsoft Windows, macOS, Linux, stb – olyan szoftverek, melyekkel összehangolják számítógéped, laptopod, tableted vagy okostelefonod alkotórészeinek működését, illetve rajta keresztül vezérelheted, irányíthatod azokat.

i

A Microsoft Windows szoftver napjaink legelterjedtebb operációs rendszere. A szoftver legfrisseb verziója jelenleg a Windows 11, mely több különböző verzióban is elérhető.

A Windows 11 mellett, kínálatunkban megtalálhatod még a Windows 10 és Windows Server szoftverek különböző változatait. Emellett online is elérhető a Windows 10 Home letölthető szoftver elektronikus licencel. Továbbá megrendelheted a Pro 64 bites dobozos (OEM) változatait is. A PC konfigurátor cikkünk segítségével kiválaszthatod a számodra megfelelő hardverkonfigurációt.

Alkalmazói szoftverek

Az alkalmazói szoftverek a számítógép merevlemezein tárolt, illetve a memóriában aktuálisan futó, különböző feladatokat végző szoftverek. Az alábbiakban megtudhatod, hogy hol találhatod meg kínálatunkban a szoftver termékeinket.

Vírusirtó szoftverek

A vírusirtó szoftverek és tűzfal biztonsági szoftverek megvédik számítógéped merevlemezét, illetve a rajta tárolt adatfájlokat a vírusoktól és malwar-ektől. Ezek a szoftverek megakadályozzák, hogy illetéktelenek felhasználják adatfájljaidat. A leghasznosabb szoftverek közé tartoznak, mivel megvédik adataidat.

Okostelefonokra optimalizált biztonsági szoftverek segítségével biztonságos szülői felügyelet melletti szörfölést vagy speciális játékmódokat biztosíthatsz még akár gyermekeid számára is. A szoftver korlátozások felállításával kiszűrheted az erotikus vagy az erőszakos tartalmakat, a vásárlási lehetőségeket, szerencsejátékot és a közösségi hálókhoz történő hozzáférést. Amennyiben van kedvenc szoftver gyártód vagy márkád, ebben az esetben a különböző gyártói szoftverek között is válogathatsz:

Irodai szoftverek

Az irodai szoftverek segítségével akár a hivatalban vagy munkahelyeden, akár otthoni környezetben, különféle elektronikus formátumú dokumentumokat hozhatsz létre, illetve feldolgozhatod azok tartalmait. Emellett a szoftverek segítségével létrehozhatsz adatbázisokat, prezentációkat, s végül a mailküldő szoftverek segítségével üzenethez csatolva el is küldheted a létrehozott fájlokat.

Kínálatunkban elérhetők a Microsoft 365 és Office 2021 irodai szoftverek, valamint a PDF formátumú dokumentumok szerkesztésére felhasználható szoftverek is. A vállalati ügyfélmenedzsment hatékonyságának növelésére CRM szoftvert ajánljuk, ellenben „developer” vásárlóink a fejlesztői irodai szoftverek nyújtotta funkcióknak vehetik majd hasznát.

i

„Vajon melyik Microsoft Office csomagot válasszam?” Amennyiben ki szeretnéd választani a számodra legalkalmasabb irodai szoftver csomagot, benned is bizonyára felmerül ez a kérdés. Hasznos szoftver választási tippeket tartalmazó ismertető cikkünk ebben nyújthat neked segítséget.

Hang- és videófájl szoftverek

A hang- és videófájl szerkesztő szoftverek az elektronikus formátumú hang- és videófájlok létrehozásában és szerkesztésében nyújtanak nélkülözhetetlen segítséget. Videóidat a Pinnacle Studio, Adobe ( Premiere/ After Effects ) vagy a Cyberlink ( Power Director ) márkák fémjelezte különböző termékekkel szerkesztheted, de kínálatunkban megtalálhatóak a hangfájlok feldolgozására alkalmas szoftverek is.

Grafikai szoftverek

A grafikai szoftverek illetve az elektronikus formátumú 2D képalkotáshoz illetve 3D modellezéshez kínálnak számodra megfelelő platformokat. Elektronikus formátumban tárolt fotóidnak, már meglévő grafikáidnak a képszerkesztő szoftverek segítségével adhatsz teljesen új arculatot, de akár teljesen új 2D grafikus alkotásokat vagy 3D grafikus tárgy és térmodelleket is létrehozhatsz az erre optimalizált szoftverek segítségével.

Egyes alkategóriáinkban pixel- vagy vektorgrafikus képszerkesztésre optimalizált szoftverek, vagy akár festőművészi távlatokat is megengedő kreativitást támogató festő szoftverek közül választhatsz. A CAD szoftverek széles választékát is kínáljuk. A webgrafikus szoftverek a kreatív alkotást segítik. A grafikus szoftverek piacának két vezető cége, az Adobe és a Corel különféle platformokat biztosít különféle felhasználásra:

  • Adobe Creative Cloud - az Adobe szoftver segítségével, te mint előfizető hozzáférsz különböző grafikai tervező, videószerkesztő, webfejlesztő, fotószerkesztő szoftverhez.
  • Adobe Illustrator - vektorgrafikus szerkesztő szoftver, mely szabványos rajzeszközöket és szerkesztési lehetőségek kínál.
  • Adobe InDesign - kiadványszerkesztő szoftver poszterek, szórólapok, brosúrák, magazinok, újságok, könyvek, időszakos kiadványok és egyéb nyomtatott médiumok szerkesztésére alkalmas.
  • Corel Draw - egyszerű és barátságos felhasználói felülettel rendelkező vektorgrafikus rajzoló és szerkesztő szoftver, mely garantálja az egyszerű nyomdai tördelést és pixelmentes minőségi nyomtatást.
  • Corel Painter - hatékony és kreatív digitális festő szoftver stílusátviteli folyamatokhoz, fotórealisztikus grafikák elkészítéséhez, fotók művészi feldolgozásához, gazdag ecsetválasztékkal és különféle klónfestési lehetőségekkel.

Lemezíró szoftverek

A lemezíró szoftverek segítségével optikai adattároló lemezekre (DVD, Blu-ray) írhatod ki elmenteni kívánt adataidat – filmeket, videókat, zenéket és egyéb adatfájlokat. Nem csak a nevükben jelzett funkcióra képesek. Milyen szoftverek közül választhatsz?

Adatmentő és biztonsági mentés szoftverek

A biztonsági adatmentő szoftverek biztosítják adataid tudatos, célzott elmentését különböző tároló médiumokra, platformokra. A feladat vezérelt biztonsági adatmentő szoftverek által, előre meghatározott időközönként, előrelátó tudatossággal elmentett fájlmásolataid révén visszakapod az elvesztett fájlokat, belefektetett munkádat, idődet.

Amennyiben már megtörtént a baj, és eltűntek a fájljaid, még mindig van egy esély, hogy helyrehozd a hibát egy bizonyos szoftver segítségével. Ilyen esetekben hívhatod segítségül az erre a célra kifejlesztett adatmentő-adatvisszanyerő szoftverek egyikét, melyekkel nem csak egy merevlemez állományait állíthatod helyre, de a szoftverek segítségükkel biztonsági klónokat is készíthetsz a merevlemezedről.

PC gyorsító és tisztító szoftverek

Egy idő után a számítógépek, laptopok belassulnak, lassabban töltődik be az operációs rendszer, tovább tart egy szoftver megnyitása. Az ilyen esetekben segítenek rajtad a rendszerkarbantartó/lemeztisztító szoftverek, melyek eltávolítják a nem használt szoftvereket, törlik a felesleges fájlokat, s így helyet szabadítanak fel merevlemezeden.

Az ütemezhető feladatokkal vezérelhető rendszerkarbantartó szoftverek újra felgyorsítják számítógéped működését és rendszeresen karbantartják majd merevlemezedet.

Szoftverek rendeltetés szerint

Bizonyos szoftvereket az élet különböző területein, jellemzően különféle intézményekben használnak fel. A szoftverek rendeltetésük szerint kategóriánk megkönnyítik számodra a szoftver keresést:

A megrögzött Microsoft rajongóknak hoztuk létre a Microsoft Store kategóriánkat, ahol a szoftverek mellett (Windows 11, Windows 10, Microsoft 365, Office 2021) megtalálhatóak a különféle Microsoft hardverek, az MS Surface hordozható eszközök és természetesen az Xbox ONE -ról sem feledkeztünk meg.

Szoftver szolgáltatások

A Cloud szoftver szolgáltatások segítségével (Microsoft OneDrive, Adobe Creative Cloud szoftver) könnyedén igénybe vehetsz felhőalapú (távoli szerveren tárolt) automatikus biztonsági adatmentéseket, melyek során a beállított mentési opciók alapján, előre kiválasztott mentési könyvtárak (például: Asztal, Dokumentumok, Képek, stb) tartalmát mentheted le.

Bizonyos szoftverek esetében havi előfizetési lehetőséget is kánálunk:


Szoftver licencek

Napjainkban minden kereskedelmi forgalomban beszerezhető számítógépes szoftver felhasználását az adott szoftver használatára feljogosító licencengedély szavatolja. Ez a felhasználói jog a legtöbb esetben az EULA (végfelhasználói licencszerződés) licencfeltételeinek megerősítése után szerezhető meg.

A számítógépes szoftver licencek közé soroljuk a következő típusú licenceket:

  • BSD licencek – ebbe a csoportba tartoznak azon licencek, melyek megengedik a szoftver szabad felhasználását, illetve annak átírását és bináris formában való terjesztését.
  • Fizetős szoftverek – az egyszeri kifizetéssel történő licencvásárlás vagy az ismétlődő, meghatározott időben történő linencdíj térítés a fizetős szoftverek használatára jogosít fel.
  • Shareware – ezt a szoftvertípust telepítése után a felhasználó bizonyos ideig (esetenként bizonyos számú ismételt alkalommal) működés közben kipróbálhatja a szoftver működését. Igény esetén, további licencdíj fizetés fejében a szoftver tovább használható.
  • Freeware – olyan szoftver, mely szabadon, licencdíj fizetése nélkül ingyenesen használható és mindez időbeli korlátozás nélkül.

i

Az elektronikus licencek gyorsan népszerűvé váltak a különböző szoftverek vásárlásakor. Fő előnyük, hogy nem kell várni semmire - csupán néhány perc és máris használhatod a kiválasztott terméket. Mit kell tudni az elektronikus licencekről az naxqolviruze.shop-n?

A leírás elrejtése
Hasznosnak találtad ezt az információt?
Ez az űrlap csak a fenti leírásban található információk értékelésére szolgál.
Ha kérdésed van a termékekkel, szolgáltatásokkal, szállítással, vagy egyéb ügyekkel kapcsolatban, keresd fel ügyfélszolgálatunkat.
Mit javíthatnánk benne? Hiányolsz valamit? Valami rosszul van feltüntetve? Oszd meg velünk.
309 termék
Ár/Elérhetőség figyelése
Norton 360 Platinum 100GB, VPN, csalás elleni, 1 felhasználó, 20 készülék, 12 hónap (el. licenc)
Internet Security - Symantec Norton Internet Security, 20 készülék számára, átvihető, előfizetés időtartama: 12 hónap, előfizetés, telepítés: letöltés (elektronikusan), háztartás, célkészülék: mobilkészülék és PC, földrajzi behatárolás: csak az EU-ban, licenckulcs az "Én könyvtáram" - "Licencek" modulban található, kompatibilis operációs rendszer: Windows, macOS és iOS
Újdonság 16 890 Ft
Letölthető
Termékkód: WZ668oHU
1,0 3×
Ár/Elérhetőség figyelése
CorelDRAW Essentials 2024, Win, CZ/EN/DE (elektronikus licenc)
Grafikai szoftver - Corel Essentials, 1 készülék számára, átvihető, korlátlan licenc, szoftver típusa: vektorgrafika, fotók szerkesztése és 2D grafika, telepítés: letöltés (elektronikusan), háztartás és cégeknek, célkészülék: PC, licenckulcs az "Én könyvtáram" - "Licencek" modulban található, kompatibilis operációs rendszer: Windows
  58 090 Ft
Letölthető
Termékkód: SWce24
Ár/Elérhetőség figyelése
CorelDRAW Graphics Suite 2026 Education
Grafikai szoftver - Corel Graphics Suite, 2 készülék számára, előfizetés időtartama: korlátlan, korlátlan licenc, szoftver típusa: vektorgrafika és fotók szerkesztése, telepítés: letöltés (elektronikusan), iskolák számára, célkészülék: PC, kompatibilis operációs rendszer: Windows és macOS
  59 990 Ft
Letölthető
Termékkód: EO634
Ár/Elérhetőség figyelése
CorelDraw Standard 2024
Grafikai szoftver - Corel DRAW, 1 készülék számára, korlátlan licenc, telepítés: letöltés (elektronikusan), háztartás és cégeknek, célkészülék: PC, licenckulcs az "Én könyvtáram" - "Licencek" modulban található, kompatibilis operációs rendszer: Windows
  155 290 Ft
Letölthető
Termékkód: EO612a
Ár/Elérhetőség figyelése
Norton 360 Deluxe 50GB, VPN, csalás elleni, 1 felhasználó, 5 eszköz, 12 hónap (el. licenc)
Internet Security - Symantec Norton Internet Security, 5 készülék számára, átvihető, előfizetés időtartama: 12 hónap, előfizetés, telepítés: letöltés (elektronikusan), háztartás, célkészülék: mobilkészülék és PC, földrajzi behatárolás: csak az EU-ban, licenckulcs az "Én könyvtáram" - "Licencek" modulban található, kompatibilis operációs rendszer: Windows, macOS és iOS
Újdonság 7 590 Ft
Letölthető
Termékkód: WZ668gHU
Ár/Elérhetőség figyelése
Norton VPN Standard, 1 felhasználó, 5 eszköz, 12 hónap (el. licenc)
Biztonsági szoftver - Symantec Norton Security, 5 készülék számára, átvihető, előfizetés időtartama: 12 hónap, előfizetés, telepítés: letöltés (elektronikusan), háztartás, célkészülék: mobilkészülék és PC, földrajzi behatárolás: csak az EU-ban, licenckulcs az "Én könyvtáram" - "Licencek" modulban található, kompatibilis operációs rendszer: Windows, macOS és iOS
Újdonság 17 890 Ft
Letölthető
Termékkód: WZ668vpnHU
Ár/Elérhetőség figyelése
Norton 360 Deluxe 25GB, VPN, csalás elleni, 1 felhasználó, 3 eszköz, 12 hónap (el. licenc)
Internet Security - Symantec Norton Internet Security, 3 készülék számára, átvihető, előfizetés időtartama: 12 hónap, előfizetés, telepítés: letöltés (elektronikusan), háztartás, célkészülék: mobilkészülék és PC, földrajzi behatárolás: csak az EU-ban, licenckulcs az "Én könyvtáram" - "Licencek" modulban található, kompatibilis operációs rendszer: Windows, macOS és iOS
Újdonság 6 990 Ft
Letölthető
Termékkód: WZ668fHU
Ár/Elérhetőség figyelése
Norton 360 Premium 75 GB, VPN, csalás elleni, 1 felhasználó, 10 eszköz, 12 hónap (el. licenc)
Internet Security - Symantec Norton Internet Security, 10 készülék számára, átvihető, előfizetés időtartama: 12 hónap, előfizetés, telepítés: letöltés (elektronikusan), háztartás, célkészülék: mobilkészülék és PC, földrajzi behatárolás: csak az EU-ban, licenckulcs az "Én könyvtáram" - "Licencek" modulban található, kompatibilis operációs rendszer: Windows, macOS és iOS
Újdonság 8 890 Ft
Letölthető
Termékkód: WZ668hHU
Ár/Elérhetőség figyelése
Norton 360 Mobile & Scam Defense, 1 felhasználó, 1 eszköz, 12 hónap (el. licenc)
Internet Security - Symantec Norton Mobile Security, 1 készülék számára, átvihető, előfizetés időtartama: 12 hónap, előfizetés, telepítés: letöltés (elektronikusan), háztartás, célkészülék: mobilkészülék, földrajzi behatárolás: csak az EU-ban, licenckulcs az "Én könyvtáram" - "Licencek" modulban található, kompatibilis operációs rendszer: Android és iOS
Újdonság 3 490 Ft
Letölthető
Termékkód: WZ668pHU
5,0 5×
Ár/Elérhetőség figyelése
Acronis True Image 2025 - 3 PC (elektronikus licenc)
Adatmentő program - Acronis True Image, 3 készülék számára, előfizetés időtartama: korlátlan, korlátlan licenc, telepítés: letöltés (elektronikusan), háztartás, célkészülék: mobilkészülék és PC, a licenckulcs e-mailben érkezik meg, kompatibilis operációs rendszer: Windows, macOS, Android és iOS
  51 990 Ft
Letölthető
Termékkód: SWLA0085
4,6 64×
Ár/Elérhetőség figyelése
Bitdefender Total Security (elektronikus licenc)
Internet Security - átvihető, előfizetés, telepítés: letöltés (elektronikusan), háztartás, célkészülék: mobilkészülék és PC, földrajzi behatárolás: CZ, SK, AT, DE, HU, licenckulcs az "Én könyvtáram" - "Licencek" modulban található,
BLACK FRIDAY -57 % 7 290 Ft -tól 16 990 Ft
Elérhetőség a készletben található tételek szerint
Termékkód: SWLB0026NAD
4,7 90×
Ár/Elérhetőség figyelése
Bitdefender Internet Security (elektronikus licenc)
Internet Security - átvihető, előfizetés, telepítés: letöltés (elektronikusan), háztartás, célkészülék: PC, földrajzi behatárolás: CZ, SK, AT, DE, HU, licenckulcs az "Én könyvtáram" - "Licencek" modulban található,
BLACK FRIDAY -63 % 2 290 Ft -tól 6 290 Ft
Elérhetőség a készletben található tételek szerint
Termékkód: SWLB0014NAD
4,8 20×
Ár/Elérhetőség figyelése
Bitdefender Family Pack (elektronikus licenc)
Internet Security - átvihető, előfizetés, telepítés: letöltés (elektronikusan), háztartás, célkészülék: mobilkészülék és PC, földrajzi behatárolás: CZ, SK, AT, DE, HU, licenckulcs az "Én könyvtáram" - "Licencek" modulban található,
BLACK FRIDAY -45 % 12 190 Ft -tól 22 190 Ft
Elérhetőség a készletben található tételek szerint
Termékkód: SWLB0032NAD
4,4 27×
Ár/Elérhetőség figyelése
Bitdefender Antivirus Plus
Antivírus - átvihető, előfizetés, telepítés: letöltés (elektronikusan), háztartás, célkészülék: PC, földrajzi behatárolás: CZ, SK, AT, DE, HU, licenckulcs az "Én könyvtáram" - "Licencek" modulban található,
BLACK FRIDAY -74 % 1 990 Ft -tól 7 690 Ft
Elérhetőség a készletben található tételek szerint
Termékkód: SWLB0002NAD
3,0 2×
Ár/Elérhetőség figyelése
CorelDRAW Graphics Suite 365, Win (elektronikus licenc)
Grafikai szoftver - Corel DRAW, 1 készülék számára, előfizetés időtartama: 12 hónap, előfizetés, szoftver típusa: vektorgrafika, fotók szerkesztése és 2D grafika, telepítés: letöltés (elektronikusan), háztartás, cégeknek és hivatalok számára, célkészülék: PC, a licenckulcs e-mailben érkezik meg, kompatibilis operációs rendszer: Windows
  149 790 Ft
Kérés esetén megrendeljük
Termékkód: EO602b7
3,0 1×
Ár/Elérhetőség figyelése
CorelDRAW Graphics Suite 365 Renewal WIN (elektronikus licenc)
Grafikai szoftver - Corel DRAW, 1 készülék számára, előfizetés időtartama: 12 hónap, előfizetés megújítása, szoftver típusa: vektorgrafika, fotók szerkesztése és 2D grafika, telepítés: letöltés (elektronikusan), háztartás és cégeknek, célkészülék: PC, a licenckulcs e-mailben érkezik meg, kompatibilis operációs rendszer: Windows
  132 590 Ft
Kérés esetén megrendeljük
Termékkód: SWlC0027
5,0 1×
Ár/Elérhetőség figyelése
Adobe Acrobat Pro for teams, Win / Mac, 12 hónap
Grafikai szoftver - Adobe Acrobat Professional , 2 készülék számára, átvihető, előfizetés időtartama: 12 hónap, előfizetés, szoftver típusa: PDF-fel való munka, nyelv: minden EU-nyelv, telepítés: letöltés (elektronikusan), cégeknek, iskolák számára és hivatalok számára, célkészülék: mobilkészülék és PC, kompatibilis operációs rendszer: Windows és macOS
  139 890 Ft
Kérés esetén megrendeljük
Termékkód: EO607a1
5,0 2×
Ár/Elérhetőség figyelése
PDF-XChange Editor 10 Plus, 1 felhasználónak, 2 PC-re (elektronikus licenc)
Irodai szoftver - elektronikus licenc, 2 berendezés számára, célkészülék: PC, Windows kompatibilitás
  55 590 Ft
Kérés esetén megrendeljük
Termékkód: SWpdfxcep9
5,0 2×
Ár/Elérhetőség figyelése
CyberLink PowerDirector 365 12 hónapig (elektronikus licenc)
Videószerkesztő program - Cyberlink PowerDirector, 1 készülék számára, nem átvihető, előfizetés időtartama: 12 hónap, előfizetés, telepítés: letöltés (elektronikusan), háztartás, célkészülék: PC, a licenckulcs e-mailben érkezik meg, kompatibilis operációs rendszer: Windows
  22 790 Ft
Kérés esetén megrendeljük
Termékkód: SWLC0005e
3,4 8×
Ár/Elérhetőség figyelése
Ashampoo Movie Studio Pro 3 (elektronikus licenc)
Irodai szoftver - elektronikus licenc, 1 berendezés számára, korlátlan érvényességű előfizetés, célkészülék: PC, Windows kompatibilitás, licenc átvitele: nem
BLACK FRIDAY -28 % 5 660 Ft 7 890 Ft
Kérés esetén megrendeljük
Termékkód: SWLA0005b
4,0 4×
Ár/Elérhetőség figyelése
AOMEI Backupper Professional (elektronikus licenc)
Irodai szoftver - 1 berendezés számára, korlátlan érvényességű előfizetés, célkészülék: PC, Windows kompatibilitás, licenc átvitele: nem
  16 690 Ft
Kérés esetén megrendeljük
Termékkód: SWLAO001
4,6 15×
Ár/Elérhetőség figyelése
CCleaner Professional (elektronikus licenc)
Irodai szoftver - 1 berendezés számára, előfizetés hossza 12 hónap, célkészülék: PC, Windows kompatibilitás, licenc átvitele: nem
  5 390 Ft
Kérés esetén megrendeljük
Termékkód: SWLC001
4,7 3×
Ár/Elérhetőség figyelése
Upgrade PC/NTB
Szolgáltatás -
  5 490 Ft
Megrendelhető
Termékkód: SL010u
3,0 1×
Ár/Elérhetőség figyelése
Corel Painter 2023 Win/Mac EN (elektronikus licenc)
Grafikai szoftver - Corel Painter, 1 készülék számára, korlátlan licenc, szoftver típusa: 2D grafika, telepítés: letöltés (elektronikusan), háztartás, cégeknek és hivatalok számára, célkészülék: PC, kompatibilis operációs rendszer: Windows és macOS
  124 290 Ft
Kérés esetén megrendeljük
Termékkód: SWcp2023a1

Szoftverek - további információk

A számítógépekkel kapcsolatban feltett leggyakoribb kérdés valószínűleg ez: mi a különbség a szoftver és a hardver között? A válasz viszonylag egyszerű: hardver a számítógép minden fizikailag létező, "kézzel fogható" része, vagyis az egyes komponensek (a videókártya, a processzor, az alaplap) és maga a számítógépház. A szoftver ezzel szemben minden, a számítógépen megtalálható program. Ez lehet alkalmazás (olyan program, amellyel a felhasználó dolgozik), operációs rendszer (ez biztosítja a többi program futását és a felhasználó is ezen keresztül dolgozik), és sok más is (könyvtárak, firmware, BIOS…).

Az átlagos felhasználó számára csak a szoftverek első két csoportja fontos, vagyis az operációs rendszerek (pl. Microsoft Windows, Linux stb.) és az alkalmazások (minden más használt program – irodai alkalmazások, grafikai szoftverek, vírusölők, a számítógépes játékok vagy akár az internetböngésző is…). Az operációs rendszer az egyes számítógépek alapprogramja és folyamatosan fut a PC bekapcsolásától annak teljes leállításáig. Egy alapmagból és különböző támogató rendszereszközökből áll. Fő feladata annak biztosítása, hogy a felhasználó dolgozni tudjon a számítógéppel, beállíthassa és vezérelhesse azt (erre szolgál a grafikus felhasználói felület – az ún. GUI – , leegyszerűsítve az asztal és az ablakok a Windowsban), és stabil környezetet biztosítson az alkalmazásoknak. Általánosságban elmondható, hogy az operációs rendszer jóval bonyolultabb, mint egy átlagos program és a fejlesztése is nagyobb kihívást jelent.

Az alkalmazások olyan programok, amelyeket a felhasználóval történő közvetlen kommunikációra terveztek. Általában ezeknek a programoknak grafikus vezérlőfelülete van az egyszerű és átlátható kezelés érdekében, és azoknak a feladatoknak a feldolgozását végzik, amelyeket a felhasználó ad meg. Így az alkalmazások közé sorolhatunk minden olyan programot, amelyekkel naponta dolgozunk, de a számítógépes játékokat, vagy akár a GPS-hez való navigációs szoftvereket is.

Hasznosnak találtad ezt az információt?
Ez az űrlap csak a fenti leírásban található információk értékelésére szolgál.
Ha kérdésed van a termékekkel, szolgáltatásokkal, szállítással, vagy egyéb ügyekkel kapcsolatban, keresd fel ügyfélszolgálatunkat.
Mit javíthatnánk benne? Hiányolsz valamit? Valami rosszul van feltüntetve? Oszd meg velünk.
Tekintsd meg a legolcsóbb termékeket a következő kategóriában: olcsó szoftverek Az ár alapján a legdrágábbtól csökkenő sorrendbe rendezett termékeket keresd ennél a kategóriánál: legdrágább szoftverek A termékeket a legnépszerűbbtől a legkevésbé kedveltig rendezve ebben a kategóriában találod: legnépszerűbb, legjobb szoftverek A vásárlóink körében legnépszerűbb termékeket itt találhatod: szoftverek vélemények